Az eredeti Pocak Benőt nem én írtam. Én csupán kiegészítettem az eredeti szöveget, úgy hogy közben egy mondatba se piszkáltam bele, csak közéjük más mondatokat tettem. Az eredeti mű mondatait kiemelem. Az eredeti sztorit Csiki Viktor írta.

Sohasem szeretett repülőgépen utazni. Hiába a statisztikák, elképzelhető hogy beüt valami gikszer, és azt nem ússza meg az ember olyan könnyen.
 Elővette a fényképet, amit a mellénye belső zsebében tartott. Erőt akart belőle gyűjteni de csak még idegesebb lett. Már úgy is késő lett volna meggondolnia magát, a gép felszállt és Pocak Benő épp a repülőgépen ült. Bevett egy szemet a nyugtatóiból, majd nem gondolva semmire csak bámult ki az ablakon. Szeme már kezdett leragadni mikor úgy érezte mintha rázkódott volna a repülőgép.
 Hirtelen pánik futott át rajta, de mikor látta, hogy senki más arca nem mutat félelmet, nyugalmat erőszakolt magára és elővette rejtvényekkel teli magazinját. A feje kezdett kitisztulni, mikor újra érezte a rázkódást. Ekkor az égő fények kialudtak, a képernyők kikapcsoltak és a motorok leálltak. Pánik. Nyomáscsökkenés. Görcsök. Ájulás. A katasztrófa után a homokban tért magához. Körbenézett.
 Egy szigeten landolt, amelyen emberi életnek semmi nyoma, a messzeségben nem tűnik fel sehol szárazföld, a tengernek szép, tiszta vizében különböző tarka halak és puhatestűek, a homokos parton halászmadarak, teknősök és rákok fürdőznek a napfényben, beljebb erdő első ránézésre dzsungel, alaposabb vizsgálódás után Benő felismerte, hogy a növények közt mindenféle éghajlatról származó egyedek jelen vannak. Sőt pár olyan egyed is, amihez foghatót, még nem látott.
Hirtelen tűzropogásra lett figyelmes és meglátta a gépet, azaz azt, ami maradt belőle. Másfél szárny hiányzott, a fél ami volt az se a repülő oldalán hanem tőle jó pár méterre. Az utastér fele eltűnt, viszont sehol egy törés nyoma. Felkapaszkodott hogy megnézze mi a helyzet belül.  Rá kellett jönnie, hogy ö az egyetlen túlélő. Ezt korábban is sejtette, viszont a tetemeken végignézve, furcsa eseteket talált. Egyből bizonyossá vált előtte hogy gyilkosság történt, mégpedig, dárdák és mérgező tűt köpő csövek által. Mivel régész volt gyorsan rekonstruálta az esetett magában:
- Nem csak én vesztettem el az eszméletemet, majdnem mindenki, szegény utastársaimnak, még csak esélye sem volt, megmenekülni…
Ekkor nagyot fordult vele a világ, ugyanis ráeszmélt, ő életben volt tehát valakinek segíteni kellett rajta. Megkereste a helyet, aminél ült. Kinyitotta a poggyásztartót. Táskája nem volt ott. A közelebb levők egyikében se volt az övé, viszont másoké ott volt. Kellett egy kis idő mire rájött. Miközben ki volt ütve valaki ellopta a holmiját. Hiszen az őslakosok nem lehettek, okuk nem volt rá hogy pont az övét hozzák el.
Körülnézet a gépnek utasterében, sehol a zöld táska. Benézett a pilótafülkébe, de amit látott attól tapasztalt mivolta ellenére elborzadt. A két pilóta már a zuhanás előtt meghalt. Egy-egy golyó az egyik fején keresztül, a másiknak (amennyire meg tudta állapítani) a tüdejében landolt a halálos lövés. Egy lövés mellé, a golyó a falban. A légi utaskísérő lánynál, egy pisztoly TT-30 (második világháborús Orosz gyártmány, azóta már nem használnak ilyet, hol szerezhette, de a legégetőbb kérdés, hogyan hozta fel a gépre) és a zöld táska. A lány nyakát nyíl fúrta át.
Még 3 másik holtest is van a szobába, golyó ölte meg őket is. Őslakosok. Nem emberek, testüknek nagy részét lila színű pikkely borítja, testükön, ami szőr van az mind haj, alkatilag, mint az emberek. Vérük vöröses színű még nem alvadt meg. 2 fiú 1 lány esett áldozatául a pisztolynak. Furcsa, úgy néznek, ki mintha emberek lennének pikkellyel borítva. Azaz mégsem, ahol egy embernek a farkcsontja van, ott nekik gyíkéhoz hasonló, óriási farok, valamint nincs fülük és orruk is pöttöm, a karkötőjükön olyan szimbólumok, amiket mintha látott már volna valahol. Benőnek nem volt pofája egyszerű ruhájuk alá benézni, de valószínűsítette, hogy hüllőként szaporodnak.
Benő eltette a pisztolyt, és megvizsgálta táskája tartalmát. Minden megvolt, kivéve a legfontosabbat. A medalion hiányzik. Ezt a kis tárgyat egy barátja passzolta le neki mikor, sürgősen kellett pénz. Elég magas árat fizetett érte, de az óta sem bánta meg. Szinte mindenben szerencsét hozott neki, még a szakdolgozatát is ő ihlette, nélküle sosem lett volna régész, és sosem jut el Egyiptomba és valószínűleg ezek nélkül most nem lenne ezen a szigeten.
Újra eszébe jutott egy gondolat, a megmentői. Elindult hát túlélőket keresni. Nem ment túl messze a repülőtől, keresett az erdőben valamint a parton, egy álló napig. Nem talált senkit, ebből rájött, hogy egyedül ő élte túl. Hisz ezek a lények, legyenek bármik már megmutatták kegyetlenségüket, nem mert reménykedni abban, hogy megmentője legyen az bárki még él.
Ezután elindult épen maradt elemózsiát keresni. A gépen maradt élelmet a rákok felzabálták. A szigeten levő dolgokból, nem mert enni, minden olyan furcsán nézett ki.
Három nap bujkálás után rátaláltak. Egy férfi és egy nő gyík.  Legnagyobb meglepetésére így köszöntötték:
- Höló, tö vagy a röpülőgép utasa?- kérdezték.
- Tudtok a nyelvemen? Hol vagyok? Ti kik vagytok? Miért tettétek ezt a társaimmal? És hol van a medálom?- buktak ki belőle a 4 nap alatt megfogalmazott kérdések.
- Mint hallhatod, tudunk- kezdte a válaszok sorolását a nő- Ögy bolygón vagyunk most 34 fényévrö a Földtől. Mi e bolygó Vári-i lakói vagyunk. A társaidnak csak a jutalmát, a nyugalmat adtuk mög, a mödálod pödig most is ott höver a homokban ahová töttünk tégöd meg őt. Mönj értö utána ölkísérünk a falunkba.
Benő ekkor magát is meglepte, de fegyverét otthagyva egyből futni kezdett, de nem a lények elől, hanem a medálért. Gyorsan felkapta a homokból majd a repülő felé rohant. A holtestek halomba rakva, utolsó útjukra készen hevertek. Nézte őket egy darabig. Végül valami szemet szúrt neki, ez egyikük tógába volt a másik kalózöltözetben, a harmadik egy ferences csuhába volt köztük rizsporos parókás, mindegyik más történelmi korból való volt:
- Hogy nem tűnt fel ez nekem?- kérdezte mintegy magától- Már halottak voltak amikor elindultunk igaz?- Kérdezte már az űrlényektől.
- Gondolom a kis robotika miatt- vette magára ezúttal a férfi a válaszadó szerepét- dö az is sögitett, hogy bödrogoztad magad- látva Benő meglepetését hozzá tette- Vári-i gép, bö van kamörázva.
Szótlanul elindultak, majd Benő törte meg a csöndet:
- Egyébként engem Benőnek hívnak.
- Öngem Yara-nak- mutatkozott be a lány.
- Lamancha.
Benő kérdezni akart még valamit, de addigra mire kitalálta, hogy tegye fel már a faluban voltak. A faluban nádból készült kis kunyhók álltak, körül belül 45 volt belőlük. A házak között tér. A téren sok idegen.A gyerekeken kívül mindenkit egyforma idősnek látott. A tér közepén óriási üstben, valami gulyásszerű leves főtt. Mindenki beszélgetett, senki se fordított nagy figyelmet az érkezőknek. Páran közülük a levest kavargatták, majd az egyik megkóstolta, beleszórt még valamit, újból elkavarta majd intett. Valakik tányérokat hoztak elő. Szétosztották majd szedtek, ki magának, ki egy egész csoport beszélgetőnek, ki a gyerekének.
- Löfogadom, hogy éhes vagy- mondta Yara majd Benő kezébe nyomott egy tele tányért, egy kanalat és egy jó nagy kenyérszeletet- Römélem ízlöni fog.
- Ugye nem mérgező a fajomra ez a leves?- nézett aggodalmasan a tányérja tartalmára Benő.
-Hmmm…- gondolkodott el a lány-, ha jól tudom nöm, hacsak a híg citromsav oldatra nöm vagy allörgiás.
Benő ezt halván egyből kanalazni kezdte az étket. A szokatlan íz kombináció elsőre meglepte, de minden kanállal egyre jobban ízlett neki. Mikor Yara visszajött, már ő is kanalazgatott a leveséből.
- Benő van a Földön Vári-i ismörősöd?- kérdezte, megbirkózva a névvel.
- Egy barátom az, tőle vettem a medaliont- felelte, majd elgondolkozott- Szerinted tudta, hogy így idekerülök?
- Tudta- felelt a kérdésre- azért adta nöked, biztos úgy gondolta tö vagy az akinök érdömes mögpróbálnia.
- Mit?
- Nos, élt itt ögy löány, nöm tudni miért a csillagokhoz közdett öl böszélni. Mindön öste fölnézött az égrö, és böszélt. Ögy orvos észrövette, hogy mindig ugyanahhoz a csillaghoz intéztö szavait. Öz a ti Nap-otok volt. Mély komába öset. Végül meghalt. Dö miután möghalt a szívdobogása a mödálból jött, és bár a töstébe egy szörv sö mükődik, most is úgy néz ki, mint akkor. A mödál egy pár nap után ölhallgatott, dö még most is bönne van szögény lány élötenergiája. A mödál ögy nap öltünt, két hónapra rá találták mög a Földön.
- Honnan veszi bárki is, hogy én tudom őt visszahozni?
- A mödál hozott idö tégödet.
Lenyelte az utolsó falatot, majd így szólt:
- Láthatnám?
Elindultak az egyik kunyhó felé. Útközben beszélgette:
- Egyébként miért beszéltek szögediesen?- kérdezte Benő.
- Nos, ha tájszólás nélkül próbálunk mög böszélni, akkor túl szömbetűnők a böszédhibáink.
- Értem… Van bármi elképzelés hogy miért pont a Földhöz beszélt.
- A világmindönségben öddig,mintögy ötszázözer intölligens faj ismört, dö csak három másik olyan faj van amivöl a szaporodásra is képösek vagyunk, így létröjöhet szörelem is, ami pödig sok mindönre képös. Lamancha-nak például ember volt az anyja- mondta, majd témát váltott- Igaz hogy van nálatok ögy höly ahová akármilyön örültségöt találsz ki mögoszthatod a világgal?
- Igen ez az internet. Egyébként merre tovább?
 Egy tágas kunyhóban álltak, berendezése egy ágy, egy láda, egy asztal, egy polcszerű tárgy, középen tűz rakására száraz, kövekkel kőrberakott terület. Yara elindult az ágy felé, majd bebújt alá. Benő benézett oda ahol a lány az imént eltűnt, csőszerű mély lejáratot látott, fehér csempével, fokokkal. Lement. Lent laborok egész sora, minden olyan korszerűnek tűnt, el nem tudta képzelni, hogy lehetnek ilyen eszközök, ilyen életmódot folytatók tulajdonában.
- Örre györe- hallotta Yara hangját, amire elindult.
- Nem tudom mit kéne tennem- vallotta be már a szobában. A lányra nézett, aki az üvegdobozában öntudatlanul feküdt, és Hófehérke jutott eszébe. A medálra nézett- Le tudnád ezt nekem fordítani?
- Oh, - lepődött meg a lány- csak ögy idézöt a vallásunk könyvéből, többrö számítottam. Az áll rajta: ,,Akik pödig tudják mit töhetnének mög egy másik szömélyért nö habozzanak mögtenni azt.”
- Nem azt mondtad, hogy ebben a medálban van az életenergiája?- Yara bólintott, Benő fojtatta- légy szíves emeld le róla ezt a burát.
Yara a komputer-hez (mint mindig most is minden érték 0). Leütött pár billentyűt, amitől a bura felnyílt. Benő odalépett, földhöz vágta a medált, amitől a benne lévő apró égkő kihullott. Ezt a szájába vette, majd csókkal (mintha még most is meleg lenne) a kómás szájába jutatta. Hátrébb ált, majd elszámolt négyig. Ekkor előbb a lány szeme, majd rögtön utána a lány is felpattant, látszott rajta hogy kicsit össze van zavarodva.
- Csodaszép vagy- hagyta el Benő száját a kijelentés. Tényleg annak látta, teste, mint a fajának női tagjaié általában, emberi szemmel alacsony. Haja halványzöld színű, arca csodálkozást mutat olyankor is mikor viselője nem csodálkozik.  A lány vérvörös szemének pupillája kitágult, amikor Benőt meglátta.
- Tudtam, hogy eljössz, Benő- ez a szobában mindenkit meglepett, de nem annyira, mint a válasz.
- Igazat megvallva én nem is számítottam rá, Fiammetta - mikor Benő ezt kimondta, Yara jobbnak látta elmenni. Elcsattant egy második, egy üdvözlő jellegű csók (Benő itt jött rá, hogy e hüllőemberek olyan a nyelve, mint a kígyóknak, hosszú, villás végű) amit még sok követett (mintha mindig is ismerték volna egymást), majd beszélgetés (Fiammetta anyanyelvi szinten beszélte a magyart). A nap végén hosszas csevej után, egy ágyban hajtották álomra a fejüket.
 Pocak Benő nem aludt még el. Azon gondolkodott, hogy: „vajon jó ötlet volt-e hogy elutazzon meglátogatni a szüleit, akiket már két éve nem látott?”. Akiket már többet nem is fog látni, mert úgy döntött itt marad.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.